Az idei, a harmadik évem, amikor ott lehetek a magyar kerekesszékes tenisz válogatottal a csapat világkupa selejtezőn. Három éve Törökországban rendezték, ahol sikerült megszerezni a harmadik helyet és ezért szabadkártyával kiutazhattunk a tokiói döntőre. Szenzációs az a város, örülök, hogy ott lehettem. A versenyen pedig a világ legjobb kerekesszékes teniszezőit is láthattam testközelből játszani. Nagy tapasztalás volt nézni, ahogy egy még magasabb szinten koncentráló versenysportoló ütötte a labdát. Tavaly már Portugáliában, Vilamoure-ban rendezték a selejtezőt, ahol 4. helyen végeztünk. Idén újra Vilamoura volt a helyszín.

Az érkezésünk kicsit kalandosra sikeredett, ugyanis a hajnali 3 órás kelésünk előtt derült ki, hogy a Lufthansa sztrájkja miatt törölték a Frankfurt – Faro járatunkat, de Budapesten a reptéren nem tudtak segíteni a jegy átírásában, mondván, ezt csak Frankfurtban lehet intézni, hiszen a Budapest – Frankfurt járat elindult pontosan reggel 6:10-kor, ahogy a tervben is szerepelt. Elrepültünk tehát Németországba, ahol kiderült, hogy több száz járatot érint a sztrájk, ezért egy részben kihalt reptéren találtuk magunkat. A „maradék” személyzet készséges volt, kerítettek nekünk egy járatot délutánra (még csak reggel 8 óra volt), ami elvisz Lisszabonba, ott pedig átszállunk egy Faro-i járatra. Este fél 8-ra értünk oda Vilamoura-ba a hotelünkbe. Nem a legkellemesebb repülőutam volt, az biztos. A szél dobálta a gépet a lisszaboni földet érésnél, a sok átszállás pedig kerekesszékkel végtelenül kényelmetlen, de ezt most nem fejtem ki. A lényeg, hogy teljesen másként kell be- és kiszállni, mint normál esetben.

A szállásunk ugyanaz, mint tavaly, a neve Tivoli Marina Vilamoura. Közvetlenül az óceán és a kikötő mellett, egy 5*-os. Teljes mértékben megfelelő, szuper szálloda, nagy szbákkal, kényelmes ágyakkal és partra néző kilátással. A mi szobánk a 7. emeleten volt, úgyhogy a reggeli kávét érdemes volt onnan elfogyasztani. Ezzel csak az a gond, hogy nem igazán kávézom, de ezért érdemes lenne rászokni :)

A verseny kb. 1km-re volt a hoteltől ahova 20 percenként transfer kisbuszok vitték a játékosokat, de gyalogosan, vagy gurulva is 20 perc alatt ki lehet érni kényelmesen.

A csoportmérkőzéseken a 13 induló csapatból összesorsoltak minket az első kiemelt spanyolokkal, valamint az észtekkel. Észtország ellen mind a 3 meccsünket megnyertük (aki nem ismerné a tenisz szabályait, annak írom, hogy a Davis Kupához hasonlóan két single meccs és 1 páros meccs van, azaz, ha a single 1:1-re áll, akkor a páros dönt). Utána Spanyolország következett, akik egy teljesen más szintet képviseltek ezen a versenyen. Tőlük 3:0-ra kikaptunk, de valóban jó, izgalmas és élvezhető meccset játszottunk. A tornát végül Spanyolország meg is nyerte. Ezt követően Svájc 2:1-re győzött ellenünk, és már csak a Szlovákia volt vissza, de az egész napos esőzés miatt elmaradtak ezek a mérkőzések, ezért (mivel csak helyosztóról volt szó) mindkét csapat ugyanannyi pontot kapott, így a 7. helyen zártuk a tornát. Ez reálisnak mondható a jelenlegi mezőnyt tekintve, szóval az alapelvárást teljesítettük.

A versenyszervezés, a szálloda, az ételek, mind világversenyhez mérten hozta a színvonalat. Egyetlen tényezővel voltak időnként problémák, az pedig az időjárás volt. Hol esett, hol sütött a nap, de ami szinte állandó volt, az az erős szél, ami megnehezíti a teniszt, hiszen kiszámíthatatlanul fújja a labdát a szél.

A jövő évi helyszínt még nem tudjuk, de reményeim szerint ott leszek.

A tanulság, amit levontam saját magammal szemben a meccseken, hogy sokkal több tétmérkőzést kellene játszanom, mert, ami edzésen kitűnően megy, az meccsen időnként hullámzó. Ez pedig pszichológia. Ahhoz viszont, hogy több versenyre eljussak több időre van szükségem és ezt jelen pillanatban a munkáim nem engedik meg, de már vannak terveim ezzel kapcsolatban, úgyhogy nincs más hátra, mint megvalósítani azokat.

Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekünk, valamint az edzőmnek, Bor Péternek, aki mindenben a segítségemre volt és van, valamint a támogatóknak, a Magyar Tenisz Szövetségnek, a Wilson-nak, a Bidi Badu-nak, és a Speedshop-nak, akik különböző eszközökkel vagy kiegészítőkkel segítették a felkészülést, illetve a Springday Health Club-nak, akik az erőnléti és speciális edzéseimhez biztosítják nekem a profi helyszínt.. A Rehab Zrt., a Vectra C, Signum Club Hungary önzetlen, remek tagjai és Rossmann Magyarország támogatása nélkül pedig nem tudtam volna idén egy teljesen új sportszékben versenyezni, amiért hálás vagyok!

Folytatjuk. Hajrá! 

Jövő héten készítek egy Vlog bejegyzést youtube-ra, ahol láthatjátok milyen helyen voltunk és beszélünk a sportról is részletesebben. Addig is, kattintsatok ide és iratkozzatok fel az új csatornámra!

Legyen szép napotok!