A facebook oldalamon bepillantást nyerhettek időnként az edzéseimbe, az erőnléti- és a teniszedzésekbe egyaránt, de részleteiben kevésbé mutattam még be, hogy mi is az, amit valójában csinálunk, hogy oldom meg munka mellett, milyen áldozatokat kell hoznom a fejlődéshez és mit tanulok nap, mint nap, még ha sokszor fájdalmas is. Szeretnétek ezekről többet tudni? Terveim szerint mától rendszeresen írok nektek és képekkel, videókkal mutatom majd meg a blogon az életemnek ezt a részét, akár konkrét edzéseket. A célom, hogy mindenki lássa meg a sport, a mozgás örömét, fontosságát, azt, hogy az egyik legnagyobb tanító, ami létezik a világon.
“A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” /Ernest Hemingway/
Szeretném..., nem, ...akarom, hogy emberek élete változzon meg attól, hogy meglátják magukban az erőt a változtatásra és akár egy poszt elolvasása után elkezdjenek tenni. Bármilyen területén is az életüknek, nem feltétlenül a sportban.
Kezdjük az elején…
2002-ben volt az autóbalesetem, nem én vezettem, nem én voltam a hibás, megtörtént. Eltört a gerincem, így már 15 éve, hogy kerekesszékben ülök. A sport mindig meghatározó szerepet töltött be az életembe. A balesetem előtt versenyszerűen kézilabdáztam, heti 4-5 edzés, meccsek, utazások. Nem is gondoltam, hogy mennyire fog majd hiányozni, amikor egy meleg nyári estén a 4 órás műtétem után, ahol az egyik csigolyám darabjait operálták ki a gerincvelőmből, nem voltam képes hetekig semmilyen mozgásra, csak feküdtem, háton, mozdulatlanul. Körülöttem csövek, gépek, beteg emberek,idősek, fiatalok. Emlékszem, felülni nem tudtam, inni csak szívószállal és telefonálni mobilról úgy, hogy a fejem mellé fektettem a készüléket a párnára, mert nem volt annyi erőm, hogy tartsam a kezemmel. 2 hét alatt 22 kg-ot fogytam, eltünt rólam minden izom, ami addig rajtam volt a sport miatt. Feküdtem egy steril környezetben 17 évesen, 183cm magasan, életerőtől teli múlttal, mozdulatlanul, kiszolgáltatottan. Az elkövetkező időszak a rehabilitációról szólt, a felépülésről. Erről majd mesélek nektek egy másik írásban, ha érdekel titeket.(?). A júliusi balesetem után karácsonyra mehettem haza először hosszabb írőre. Évek teltek el sport nélkül. Hiányzott, de nem ismertem a lehetőségeket, ha pedig tudtam mit akarok, nem volt lehetőségem belevágni és kipróbálni.
A teniszhez vezető döntés
2012-es Australian Open döntőt a tv-ben néztem. Előtte szinte nem láttam tenisz meccset, valahogy ez a sport nem volt a látókörömben. Nadal és Djokovic játszott, egy 5 szettes, 353 perces mérkőzést, ahol megláttam ennek a sportnak a szépségét és tudtam, hogy ezt akarom csinálni, de akkor még nem tudtam, hogy van-e kerekesszékes változat. Van. Ráadásul van Magyarországon is. Mondják, hogy, amire sokat gondolsz, amire vágysz, azt bevonzod. Úgy módosítanám ezt az állítás, hogy amire vágysz, amire sokat gondolsz, amit akarsz, ahhoz hamarabb észreveszed a lehetőségeket, ezért olyan, mint ha eléd sodorná az élet.Fókusszá válik. Azt hiszem ez a kulcsszó. Végülis hasonló a gondolatmenet, a végeredmény ugyanaz. Mindjárt megértitek miért mondom. 2012-ben a Nadal-Djokovic meccs után elkezdődött ez a fókuszálás. Utánajártam a sportnak, de elakadtam. Nem tudtam itthon kihez kell fordulni, hol lehet edzeni, van-e olyan teniszedző, aki kerekesszékes tenisszel foglalkozik, honnan lesz ehhez teniszezésre alkalmas sport kerekesszékem (1,5M Ft nagyságrendileg), egyszóval minden képlékeny volt, de akkor jött az a bizonyos “bevonzás”. A lakóparkban, ahol élek, nyilt egy teniszbolt, megismerkedtem a tulajjal a mellette levő kávézóban, aki által pedig megismertem valakit a Magyar Tenisz Szövetségnél. Ő volt Bor Péter, aki később a kerekesszékes szakosztály szakágvezetője és az edzőm lett. Peti nélkül nem lehetnék most itt. Az ő támogatása mai napig elkísér, amiért nagyon hálás vagyok. Egy kávézóból indultunk és 2015-ben Tokióig jutottunk a világkupáig. Véletlen? Semmi sem az!
Edzések korán reggel, vagy késő este.
Aki dolgozik, párja, családja van, az tudja, hogy ideje menedzselése az egyik legfontosabb és legnehezebb dolog. Több embertől hallom a következőket: “Nincs időm erre”. “Mikor?” “Áh, akkor én már nem megyek sehova…” Márpedig a fejlődés és az élet valahol ezek mellőzésével érhető el. Nem mondom, hogy könnyű, vagy mindig kényelmes, sőt, azt sem, hogy állandóan élvezhető, de összességében mindenképpen “kihagyhatatlan”. Ezért mindenkit arra bíztatok, hogy próbáljon kilépni a kényelméből, vagy ahogy manapság divatosan mondják, a komfortzónájából legalább egy hónapra. 30 nap elég, hogy eldöntsd, szereted-e amit kipróbálsz, vagy sem, hasznos-e a számodra, vagy időpocsékolás. Viszont, ha meg sem próbálod, akkor ne mondd, hogy nem tudod megtenni.
Főállásban dolgozom és mellette számos különböző projektben, egyéb munkában vettem és veszek részt a mai napig. Ezeken felül ott vannak a napi teendők, bevásárlás, szerviz, posta, bank, házi munka, család, barátok…, és persze a sport. Az erőnléti edzések és a tenisz. Az időmenedzsment nehéz. Szelektálni kell, amit sokáig nem tettem, ezért kimerültem. Már tanultam ebből a hibámból, szelektálok, nem vállalok el mindent. A napom viszont így is csak 24 órából áll. Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy időnként korán reggel, munka előtt, akár 6 - 8 óráig, vagy este 19, 20, vagy 21, de az is előfordul, hogy 22 órától tartjuk az edzéseimet, melyek sosem rövidebbek 2 órahosszánál. Ki tudod számolni, ha este 10-kor kezdődik - mert akkor van idő, vagy szabad pálya - akkor hajnal 1 előtt nem érek haza, fél 2 előtt pedig nem tudok lefeküdni. Másnap viszont 8-tól újra munka. Nem mondom, hogy ez “normális”, nem is lehetséges minden nap, de időnként csak ez az út van. Fárasztó, nagyon fárasztó, de megéri(?). Nem tudom, de egy dolog biztos. Amennyiben nem hoztam volna meg ezt az áldozatot, akkor nem tudnék teniszezni, nem jártam volna számos országban, köztük a tokiói világkupán és nem tanulhattam volna annyi mindent ettől a sporttól. Támogatókkal, együttműködő partnerekkel könnyíthetnék a helyzeten. Gondolok itt például olyan teniszcentrumokra, akik támogatnák a felkészüléseim fix időpontos pályahasználattal. Egyelőre ez még várat magára, de azt mondják, a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét, úgyhogy eljön majd az ideje.
Miért beszélek erről nektek? Nem a sajnálatért, hiszen ez az én döntésem. Nem is az elismerés kivívásáért.. Dönthetnék úgy is, hogy helyette este 10-kor a Tv-t bámulom, de abban biztos vagyok, hogy nem érezném jól magam tőle, és nem lennék gazdagabb azzal a számos dologgal, amit a sportba vetett munka során tapasztaltam, vagy megtanultam.
Csupán azért írom le ezt nektek, hogy arra bíztassalak titeket, hogy lehetőségeitekhez képest tegyetek meg mindent, hogy valóban ÉLJETEK, ne csak létezzetek. Ne halogass dolgokat, egyszerűen csak tegyél érte!
Nehezen kezdesz bele valamibe? Próbáld ki ezt a módszert: 5 másodperces szabály! (Mel Robbins). Ez egy halogatás elleni taktika, melynek lényege, hogy az egyéb gondolataink megölik a legjobb ötleteinket, ezért mindössze 5 másodpercünk van arra, hogy cselekedjünk. Tehát, amikor van egy jó ötleted, vagy csak meg kell tenned valamit, akkor hangosan számolj vissza: 5-4-3-2-1, majd indulj és kezdj bele, ne hezitálj tovább! Alkalmazható a kevésbé kellemes feladatoknál is. Számolj és cselekedj! Próbáld ki!
Van egy mondás, ami a következőképpen hangzik: ”Az a baj, hogy azt hiszed van időd.” (Buddha)
Azt hiszem ezek az első lépések ahhoz, hogy idén is elrepülhetek a csapattal és a kerekesszékes tenisz világkupa selejtezőn játszhatom a válogatott színeiben. #hajrámagyarok
Szívesen olvasnál még erről a témáról, vagy van má, ami érdekel? Számolj vissza: 5-4-3-2-1 és írd le kommentben, hátha a következő írásommal meg tudom válszolni a benned megbújó kíváncsiságod :)
Legyen szép estétek!
