Az imént valamiért szóba jöttek a cipők az irodában. A következő történet jutott róla eszembe: 

Mivel nem érzem a lábaim, ezért a cipővásárlás úgy néz ki nálam, mint egy kisgyermeknél. Felpróbálom, majd nyomkodom az orrát, hogy vajon meddig ér benne a lábujjam. Az egyik ilyen műveletnél az eladó hölgy ezt kérdezte: „Nah, milyen, nem szorít?” – „Hááát, fogalmam sincs.” – válaszoltam mosolyogva. Akkor leesett neki és látszott, hogy kicsit zavarba jön. Persze nincs ezzel semmi baj, teljesen rendben van, még vicces is. Megvettem.

Elkezdtem használni, de folyamatosan görcsölt benne a lábam, pattogott, benne volt a boogie, ahogy mondani szoktuk. Azt tudni kell, hogy a fájdalmat, vagy ha valami nem tetszik, nem kényelmes, elfáradt, bedagadt, vagy csak egyszerűen nyom, szorít, azt is ilyen módon jelzi. Ment ez így néhány hónapon keresztül, de betudtam a fáradságnak, mígnem észre vettem, hogy a cipőben benne maradt az a papírcsomó, amit a vásárlás előtt beletömnek az orrába, és én így hordtam minden egyes nap, valószínűleg összegörnyedt lábujjakkal… Igen-igen…tök „béna” vagyok…lehet röhögni…mi is azt tettük, amikor kiderült  #boviergyorgy